A hétvége "termése"

Meglehetősen ambivalens érzésem van a megrendelésekkel kapcsolatban, mert egyrészt a pénz mindíg jól jön, de különösen akkor ha éppen nincs, ugyanakkor nem szeretem a határidőket és nem szeretem ha megmondják mit kell festenem. Márpedig a kereskedők olyanok, hogyha egy bizonyos képből eladnak egy párat, akkor mindíg ugyanazokat a témákat rendelik meg a festőtől, mert biztosra akarnak menni. Ez a pécsi sorozat is azok közé tartozik, amit nem szeretek festeni, mert már annyiszor csináltam, hogy semmi kihívást és semmi élvezetet nem találok a festésükben. Másrészt viszont el kell ismernem, hogy ezekre mindíg találok vevőt, és így nagyban hozzájárulnak a megélhetésemhez:)
Az alábbiakban megmutatom a hétvégén, rohamtempóban készített képeket. Az első a barbakánt és a széchenyi teret ábrázolja, és még az akvarelltömbön van, nincs levágva és méretreszabva, így néz ki mikor befejezem a képeket. Középen, a két kép között, a próbaszínek vannak, amiket festés közben keverek ki, és itt próbálom ki, hogy a papíron hogyan mutatnak. Lejjebb már méretre vágva, és keretezés előtt álló képek vannak.
Sorrendben: Kálváriadomb, Székesegyház, Püspöki palota, Jókai tér, Havihegyi templom, Barbakán.
A méretek 15x30 cm.
(a képre kattintva, nagyíthatod)


































7 megjegyzés:

Névtelen írta...

jaj, de szépek ezek már megint! az utolsó különösen tetszik valamiért

sarasvati írta...

utolsóból kérek majd egyet:))
szépek, szépek, szépek...:D

Amadea írta...

Figyu, ha a kereskedőnek nem kell, nyugodtan hozzám vághatod...:)))

Névtelen írta...

Ezek egyszerűen GYÖNYÖRŰEK!!!

Névtelen írta...

Nagyon szépek! Én pécsi vagyok és szivesen nézegetném otthon a képeidet.

Bombadil Toma írta...

köszi wannabe:)
névtelen, a kortárs galériában megvásárolhatóak töbnyire:)

Névtelen írta...

Köszönet a fantasztikus képekért. Különösen a pécsiekért. Istenem, az a 8 év, amit ott töltöttem...

üdvözlettel, Zsolt
http://evergo.blogol.hu/