Kisérletek


Kezdem ezzel a képpel, a címe: Tengeren A mérete: 60x40 olaj vászon. Korai képeim küzül való, mikor a perspektivákkal kisérleteztem. Talán ezért egy kicsit erőltetet is a felhők és hullámok térbeli árázolása, mert azzal kisérletegettem, hogyan tudom a távolságot érzékeltetni, ha nincs igazán viszonyitási pont a kompozicióban. Eredetileg nem terveztem hajót a képre, de festés közben rájöttem, hogy hiányzik egy fókuszpont.


Egy újabb kisérlet eredménye. Címe nincs, olaj, farost és 60x40 a mérete. Itt a színek egymásra hatását próbáltam elemezni, valamint az egymás mellé tett színek, és az ecsetkezelés módjájával érzékeltetni a formákat és tömeget. Ugyanakkor megfigyelni a háttér és a téma színeinek a kölcsönhatását. Szintén a korai képek közé tartozik.


A kép címe: Citromok - olaj, farost, 40x50 cm. Ennek a képnek nincs különösebb története, csak annyi, hogy kellet egy festmény a konyhámba. Ma is ott lóg.:) Itt a kontraszton van a hangsúly, a hideg-meleg, sötét-világos színek ellentétén.

10 megjegyzés:

dolcevita írta...

Szia!

Átjöttem nézegetőbe. A gyümölcsös csendéletek nagyon tetszettek (férjem eredeti foglalkozása is feső, és ezek neki is tetszettek, bár mi nagy Morandi rajongók vaygunk. Én persze őáltala).

dolcevita írta...

Jajj, majd elfeljetettem, a férjemnek a Tettyeiek közül is voltak kedvencei

Szabó "lobo" Attila írta...

örülök hogy tetszenek a képeim, nekem meg a blogod tetszik. renszeres olvasója vagyok és néha kommentelek bombadil néven. a linkajánlomba is betettelek.
...emilio vagy gorgio morandi?

Szabó "lobo" Attila írta...

lemaradt egy i "giorgio"

dolcevita írta...

giorgio, bár egész más színvilágban utazott, engem a felső csendélet vhogy mégis az ő képeire emlékeztet

Szabó "lobo" Attila írta...

igen ő a pasztelszíneket használta...talán egy kicsit emlékeztet, főleg a geometrikus formák a háttérben, meg talán a kompozíció is egy kicsit.:)

Amadea írta...

Citromok lenni kedvenc.

Szolvejg írta...

frissssssss :-)

Hajóka írta...

A tengeri kép szuper. Látom, érzem, mintha ott mennénk el nem messze a halásztól...

(Seafalcon)

nyarikonyha írta...

nagyon jó kép. a majdani kávézómba megrendelem majd nagyobb méretben:-)
gratulálok!